Dongó
Tegnap este sikeresen megcsípett / harapott / szúrt egy dongó. Nem túl kellemes, utoljára kb. 10 éve szúrt meg méh (volt otthon a kertben 2-3 kaptárral szóval nem volt nehéz dolguk) akkoriban szépen bedagadtam tőle.
Feleségem még előző nap kimosott egy ágytakarót, mivel kezdett jó idő lenni és nem is volt sürgős kiterítette az erkélyen lévő szárítóra. Másnap délután behozta és osszehajtotta, majd az ágyra tette, jöttünk-mentünk mellette picúr Balázs is hempergett az ágyon.
Csak este amikor indult lefeküdni jött ki rémülten a szobából, hogy valami zümmög és mozog a takaróban, én csak néztem mondom WTF? Semmi nem látszódott csak a zümmögés hallatszódott. Gyorsan kihoztam a nappaliba, ajtók becsuk (ki tudja mi lapul) zacskó bekészít, takaró óvatosan kihajtogat, zümmögésre koncentrálva.
Kézzel kitapogattam elszorítva megvolt a terület ahol benne volt a drága (még mindíg nem tudtam mi az csak éreztem, hogy nagyobb valami). Jött a trükközés az égész megfordít és a zacskóba beterelés. Na itt rontottam el, ki kellett volna csinálni szegényt még akkor amikor fölényben voltam.
Frankón haladtam, zacskó igazít, takaró kihúz, igazít, kihúz és végre megláttam mi lapul ott:

Na szép ez meg, hogy kerül ide? Folytattam az igazgatást és a zacskón keresztül a nagyujjam és a mutatóujjam közötti területen valahogy megcsípett, jött a kisípolós rész, párom épp akkor jött ki, hogy “csak meg ne csípjen”, nem már nem…
Kicsi para, régen a méhtől bedagadtam akkor ez a szép jószág biztos elintéz, kalcium benyom, dongó nyekk, kidob, neten még egy kis olvasgatás, majd alvás. Egy picit be van dagadva meg fáj ahogy mozgatom de szerencsére semmi más.
Azért ha a gyerkőcöket csípte volna, asszem beszarunk ijedtünkben, vagy miután túl vagyunk rajta a biztonság kedvéért átvettük, hogy kit is lehet felhívni (háziorvos, védőnő, korház, stb.).
Vince
# 2009. október 27., kedd - 15:19 · válasz erre
Emlékszem, egyszer alsós korunkban a szemed alatt csípett meg valami jószág, alaposan feldagadt tőle az arcod :-)