Bélyeggyűjtés

A fotózás mellé, úgy néz ki lesz egy új hobbim. Bár a kettőt, sőt akár a webet is össze lehet vele kapcsolni.


Egyik nap pakolás közben (én csak részben pakoltam :) került elő pár boríték aminél felmerült, hogy kidobjuk, kell / nem kell, mit csináljunk vele, stb. Ahogy nézegettem őket, egyszercsak átvillant az agyamon, hogy a bélyegeket el akarom rakni, (akkor még) poénból mondtam is, hogy bélyeget fogok gyűjteni.

Pár napot aludtam rá és úgy döntöttem belevágok, indulásként a fentebb említett pakolás során lett is 9db bélyeg (ebben több külföldi is van már :). Nem tudom miért, a gyerekkoromból kimaradt, pedig akkor aztán gyűjtöttünk mindent, unokatesómmal annó még a port is. Hihetetlen így utólag visszagondolni rá, de tényleg szedtük össze és raktuk egy 200 literes fém hordóba :). Van egyébként aki földet gyűjt, ezt majd akkor ha életünk abba a szakaszába ér, hogy sokat, sokfelé fogunk utazni. A volt főnököm pedig energiaitalos dobozokat (jut eszembe szólni is akartam már neki, hogy egy fotósorozat érdekelne róluk).

Elnézegetve a “gyűjteményemet” :)) és gondolkodva a jővőbeli irányon, minél többféle és változatosabb bélyegeket szeretnék beszerezni, akár “postatiszta” (tök hülye azért már nem vagyok :) vagy össze-vissza pecsételt mindegy. A későbbiekben ez biztosan változni fog, de valamerre el kell indulni.

Mint teljesen kezdő érdekel minden információ, olvasmány (lehetőleg magyarul), bármi ami indulásként jól jöhet. Kedves olvasó, ha rendelkezel elajándékozni kívánt csere készlettel e-mailben (címpontosítás miatt :) keress meg, köszönöm!

20 megjegyzés »

  1. Vidor a Törpe

    # 2007. január 22., hétfő - 00:37 · válasz erre

    Fényképezd a bélyegeket.

  2. Benjamin

    # 2007. január 22., hétfő - 00:39 · válasz erre

    Vidor a Törpe: mindenkepp :)

  3. Vidor a Törpe

    # 2007. január 22., hétfő - 00:40 · válasz erre

    Képet is gyüjtesz?

  4. Bártházi András

    # 2007. január 22., hétfő - 00:42 · válasz erre

    Csajozni akarsz, mi? :)

  5. Benjamin

    # 2007. január 22., hétfő - 00:43 · válasz erre

    Vidor a Törpe: milyen kepet?

    András: feldobtam a labdat :)

  6. Vidor a Törpe

    # 2007. január 22., hétfő - 00:53 · válasz erre

    Jóképet.

  7. Benjamin

    # 2007. január 22., hétfő - 01:00 · válasz erre

    Vidor a Törpe: kicsit bovebben? (faradt vagyok)

  8. Vidor a Törpe

    # 2007. január 22., hétfő - 01:01 · válasz erre

    mindenkép(p)

  9. Benjamin

    # 2007. január 22., hétfő - 01:03 · válasz erre

    Vidor a Törpe: sztem jobb lenne ha pihennel egy kicsit ;) (vagy en inkabb?)

  10. Vidor a Törpe

    # 2007. január 22., hétfő - 01:05 · válasz erre

    Mindennek eljön az ideje.

  11. CDColt

    # 2007. január 22., hétfő - 09:42 · válasz erre

    A belyeggyujtes nemcsak nemes es hagyomanyt orzo hobbi, hanem akar befektetes is lehet. Csak kell egy ritka belyeg es minden gondod megoldodik :-)

    Sok sikert a projekthez!

  12. Csabii

    # 2007. január 22., hétfő - 18:03 · válasz erre

    Én gyűjtöttem gyerek korombanha rájuk akadok szívesen adok belőle… ócsók vótak, ajándékba… Véletlenül pont tegnap éjfélkor jutott eszembe, amikor egy városnézésen megláttam pár nagyon szép bélyeget.

  13. Benjamin

    # 2007. január 22., hétfő - 18:05 · válasz erre

    Csabii: kosz :)

  14. bizi

    # 2007. január 23., kedd - 01:29 · válasz erre

    Bár lehet inkább elveszi a kedved: A magyar filatélia virágzása és hanyatlása: Filléres emlékek

  15. Resi

    # 2007. január 24., szerda - 02:32 · válasz erre

    Szia Benjamin! Nővérem gyűjtött annó, emlékszem féltve örzött kincs volt és tele volt postatiszta példányokkal. Ha nem felejtem el, megkérdezem, megvan-e még neki és kell-e még neki… Viszont szólj rám Skypon, vagy valamelyik komm. csatornán, mert tutira kimegy a fejemből… :)

  16. deKata

    # 2007. március 13., kedd - 18:57 · válasz erre

    a Moszkva térnek abban a csücskében, ahol már a Szilágyi Erzsébet fasor kezdődik, ott van egy ősrégi, napszítta kirakat, ami fölé az van odaírva régi betűkkel, hogy ‘Bélyeg’. A kirakat mellett pár lépcső vezet lefelé, gondolom azok egy bélyeg-kincsesbányába visznek, és egy mesélős öreg bácsi van odalent, aki segít (villamosról milliószor láttam) bármilyen kérdésben

  17. Károly György Tamás

    # 2007. március 21., szerda - 23:03 · válasz erre

    Nekem cukorka gyűjteményem van… (Még nem olyan komoly, hogy édemes volna mutogatni, de tényleg van.) :-)
    Valamint adatokat is gyűjtök kényszeresen.
    Ha lesz valami szép bélyegem, gondolok rád…

  18. Marky Jeno

    # 2007. május 28., hétfő - 01:50 · válasz erre

    Hol lehet Ont elerni? Letudja kuldeni a szamat?

  19. Takáts Tamás Dr.

    # 2007. május 28., hétfő - 11:35 · válasz erre

    Ha Sopronban, esetleg térségében laksz, E-mailon, vagy 36-70/ 209-3863 mobilon jelenkezz!
    Tisztelettel és barátsággal köszöntelek!

  20. Trieb Lajos

    # 2008. július 7., hétfő - 15:26 · válasz erre

    tőbb mint 1,000.000. db bélyegem van az 1871 évektől,ez mellet 1650 db FDC is.Én befektetésnek gyűjtőgettem de mostmár adogatok el belőle.sok külföldi-magyar sor blokk,régi 1910-es levlapok stb.

RSS hírcsatorna a bejegyzéshez kapcsolódó véleményekről. · Visszakövetés

Mondd el a véleményedet!