Webalkalmazások felülettervezése

Ismerős valakinek a cím, tudjuk mit jelent? Mit kellene jelentenie?

Mit is értek ez alatt? Azt, hogy egy felület ki van találva, meg van tervezve. Nem, nem a grafikus által készített design terv (jó esetben tervek), vagy a programozó által összedobott oldalak / formok.

Hanem valaki, aki nem (feltétlen) programozó és nem grafikus, hanem inkább egy sokat tapasztalt (szintet lépett) felhasználó aki a látogatók fejével gondokodik és tervezi meg az oldalt, pozicionálja, elhelyezi a tartalmakat, összeállítja a formokat, stb. (mint Jakob Nielsen csak nem annyira elszálltan :) (azzal nem értek egyet, hogy minden link legyen kék - default szín -, de én is az mellett vagyok, hogy a link egy portálon belül igenis egységes legyen - ha színekben nem is - és ha lehet legyen aláhúzva)

A tavalyi web konferencián, volt egy Gyuris Gellért nevű srác akinek erről szólt az előadása (bár a stílusa volt akinek nem tetszett - de itt most koncentráljunk a tartalomra). Nekem személy szerint nagyon megtetszett és volt ott még jópár fejlesztő, hallgató aki úgy gondolta, hogy igen ezzel ki lehet lépni az átlagos körből és ezzel többet, jobbat nyújthat az ügyfeleknek. Van aki felhasználta, használja, továbbfejlesztette, beépítette a proformot? Vagy saját kútfőből csináltatok olyant ami publikus és hasonló elgondolás alapján született?

Én is webfejlesztő vagyok, de azt kell, hogy mondjam (az a tapasztalat) az ügyfelekenk még nincs (vagy csak nagyon elvétve) igényük arra, hogy ezekkel foglalkozzunk, persze mondhatjuk, hogy 22-es csapdája, mert amíg nem adunk nekik ilyent nem is lesz rá igényük, de ha figyelembevesszük a plusszban ráfordítandó időt és ezt számok formájában közöljük áltálában nem értik és elég nekik a sima megszokott “form”. Nektek mik a tapasztalataitok?

Olvasók van itt köztetek valaki aki rendelkezik ilyen tudással és nem gondolkodik a visszavonuláson, hanem szeretnél egy érdekes projektben részt venni, ahol igény lenne az ilyen szintű munkára? Akkor itt megjegyzés formájában vagy az info[csiga]benjamin.hu címen várom a jelentkezéseket!

10 megjegyzés »

  1. connor

    # 2006. december 27., szerda - 16:54 · válasz erre

    Szerintem az ha rendesen megtervezed, vagy legalább egy minimális logikával építed fel az egész felületet akkor a felület logikája adja magát, nem kell sok idő amíg az ember felfedezi azt és később is gyorsan át fogja látni (ha pl 3 hónapig nem nyúl hozzá mert nincs rá szükség).
    Így időt spórolsz meg az ügyfélnek a betanítás és a felhasználásnál, jó véleménnyel lesz az elkészült munkáról, mert érti (”egyszerű”) felhasználói szemszögből a felület logikáját.

    Mindazonáltal itt nem az ügyfélnek kell, hogy igénye legyen arra, hogy gyorsan lehessen dolgozni és logikus legyen a felület. Igazából ez egy ki nem mondott igény. Mert ha teszem azt egy olyan gány igénytelen felületet kap amit nem tud rendesen használni akkor problémázni fog azon hogy nem érti, később azon hogy már megint nem találja a keresett funkciót (pedig ott van az orra előtt és már x milliószor el lett mondva… stb)…. És ez a probléma akár ki lesz mondva akár nem azért született mert nem lett tervezve a felület.

  2. Benjamin

    # 2006. december 29., péntek - 10:57 · válasz erre

    Sztem hiaba a sok eves tapasztalat, aki kifejezetten ezzel foglalkozik, mar az elejen tudja, mit hogyan rendezzen el, neked v. nekem ez lehet h. csak sokadik probalkozasra sikerul.

    Sztem nem a programozonak a feladata egy ilyen feluletet a felhasznaloi szemszogbol megterveznie, teljesen maskepp gondolkodik, nem azzal akar foglalkozni h. melyik mezo hol legyen, vagy lehet h. valaki ezzel jobban szeret de akkor o mar “felulettervezo” mintsem programozo. Nem?

  3. Csabii

    # 2006. december 29., péntek - 11:48 · válasz erre

    Felénk ha belefér a fejlesztésbe, több alkalommal is kikérjük a céges
    “usability expert” tanácsát, rend szerint nem bánjuk meg :))
    JN-ről annyit, hogy kicsit leragadt a net-analfabéta felhasználók kiszolgálásán, csak ők régen sokan voltak, most meg kevesen. Nagyon nem tartoznak a jól fizető cégek célcsoportjába, ergo nincs igény nekik fejleszteni, vagyis igény még csak-csak, de hogy zsé nincs benne, az tuti.

  4. Benjamin

    # 2006. december 29., péntek - 12:01 · válasz erre

    Csabii: ki nalatok a “usability expert”? csak nem te? :)

  5. Bártházi András

    # 2006. december 29., péntek - 12:02 · válasz erre

    Lenne igény szakértőre ezen a területen (is), a tapasztalatom az, hogy nincs, vagy ha van, akkor viszonylag drága az ilyen szakember.

    A designeri munkához jóval közelebb áll egyébként a feladat, mint a programozóéhoz, sőt, az offline világban a designer feladata nem csak a szépség, hanem a használhatóság megtervezése is, legalábbis a konkrét használati tárgyak esetében, lásd például szék. Az, hogy a hazai designerek nagy része nem ért a webhez általában, az szomorú, de nem így kéne lennie. :)

  6. connor

    # 2006. december 29., péntek - 12:25 · válasz erre

    “neked v. nekem ez lehet h. csak sokadik probalkozasra sikerul.”

    Ez így van.
    Viszont az elgondolkodtató, hogy valójában egy ilyen embernek voltaképpen mi is a dolga? Mik azok az apró tényezők amitől használható lesz egy felület? Ha az, hogy a form elemek hogyan nézzenek ki, hogy ne kapjak tengeri betegséget egy 200 formos oldaltól, akkor ez még inkább a grafikus feladata. Ha az, hogy milyen apró gyorsbillentyűk funkciók kellenek ahhoz hogy eredményesen tudd végezni a munkát akkor az meg inkább a programozó feladata. Ezek szerint maradt az alkalmazáslogika megalkotása mint feladat. Viszont az alkalmazás logikát meg az ügyfél mondja meg hogy Ő hogyan szeretné (vagy legalább is neki kéne megmondania). Ugyanis akármennyire is logikátlan egy ügyfél mégis csak Ő fogja használni azt a felületet. Rá lehet-e kényszeríteni egy ügyfélre a “saját” logikád?

    Érdekes témakör :)

  7. jaj

    # 2007. január 3., szerda - 13:11 · válasz erre

    Idézek a helyesírási és mondattani hibáktól hemzsegő szövegedből két gyöngyszemet:

    “de én is az mellett vagyok”
    “amíg nem adunk nekik ilyent”

    Szomorú, hogy nyilvánosan égeted magad azzal, hogy nem tudsz magyarul! Úgy írsz, ahogy beszélsz, de látszik, hogy az sem megy túl jól. Rendkívül primitív a fogalmazásod!

    Tanácsolom, hogy ne csak webet fejlessz, hanem magadat is!
    Pedig a kezdeményezés hasznos és van benne munka, de így ki kíváncsi rád és a cikkedre?
    Ez így nagyon gáz!
    A véleményem óhatatlanul személyeskedő, de most tekints el ettől és tanulj!

  8. Benjamin

    # 2007. január 3., szerda - 13:38 · válasz erre

    jaj: koszi, nelkuled (jaj a kereszt v. a vezetekneved?) ures lenne az eletem, legyszives adj meg egy emailcimet ahova lektoralasra elkuldhetem a bejegyzeseimet vagy kerlek kuldj egy linket a publikaciodbol, toled szeretnek tanulni.
    Mutasd meg nekunk mester, hogy ~5 oran keresztul amikor irsz 5 bejegyzest akkor sem hibazol (bar ez nyilvan elkerulte a figyelmed).
    Gondolom, hogy TE hajnali 3-kor vagy almodbol felebresztve is fujod a helyesirasi szabalyokat.

    Peace.

  9. Harder

    # 2007. február 2., péntek - 23:09 · válasz erre

    A webalkalmazások felülettervezése tapasztalataim szerint az egyik legnehezebb dolog (viszont nagyon érdekes!), mert egyrészt megköveteli a tudást és tapasztalatot e téren (mondjuk úgy, hogy légy “haladó” webfejlesztő), másrészt megköveteli azt a fajta gondolkodás- és látásmódot, ami leginkább a “kezdő” netezőket/felhasználókat jellemzi.

    Végig kell tudni nyomkodni azokat a felületeket egy “átlagos felhasználó szemével”, melyeket előtte mondjuk már napok, hetek óta több ezerszer láttál és használtál.

    A programozók szerintem a legrosszabbak e területen (remélem nem sértek meg vele senkit, mert egyébként mélységesen tisztelem a tudásukat), legtöbb esetben teljesen más rugóra jár az agyuk, mint az átlag felhasználóé. Hideg fejjel, precízen, logikusan képesek megtervezni egy felületet és könnyedén lendülnek át olyan “navigációs” problémákon, melyen viszont a nagy többség fennakad.

  10. Seo arelis

    # 2007. július 21., szombat - 03:10 · válasz erre

    A programozok mindig a legegyszerübb megoldást keresik, ezért vannak ilyen használhatatlan dolgok.

RSS hírcsatorna a bejegyzéshez kapcsolódó véleményekről. · Visszakövetés

Mondd el a véleményedet!