Fotóshétvége, fényírás, nyílvessző

Írjunk a fotóra és kapjuk el a nyílvesszőt!

A Fotoartmagazin szervezésében október 20-22. között került megrendezésre a várgesztesi fotós fesztivál. Egyébként minden évben tavasszal és ősszel van (de utálom amikor más is utólag ír az eseményekről, de hát előtte nincs miről :).

Várgesztes a Vértes lábánál található (tavasszal Királyréten volt és a saját illetve a többség véleménye szerint is jobb hely). Pénteken jó későn sikerült elindulnunk, pont a hazafelé tartó forgalomba csöppentünk (többet nem indulok el ilyenkor) így a ~100km-re lévő szülőkhöz majdnem 2 óra alatt értünk le (általában 55-60 perc a szintidőm :). Kipakolás után már szinte sötétedett is, de mindenképp el szerettem volna menni megnézni, hogy hol van helyileg (nem is volt hiábavaló!), ne a másnap reggeli természetfotózáskor keresgéljem.

A település meglett és a villapark is, felmentem még a várhoz majd irány haza. Azt már odafelé eldöntöttem, hogy hazafelé megállok a bokodi / oroszlányi hőerőműnél és csinálok pár képet róla.

Az erőmű kéményéből kiáramló füst / gőz a hosszú záridő miatt nagyon szépen elmosódott, illetve a szűk rekesz miatt a lámpák fényei csillagszerűen néznek ki.

Csináltam 1-2 képet még de mivel más téma (pl: éjszakai csillagfotózás) nem nagyon jött szóba az időjárás miatt, fújt a szél elég rendesen (sok év után újra eldöntöttem, hogy ilyen helyzetekre kell egy sapka - öregszem?) és csípős hideg volt ráadásul az ég felhős.

Úgy emlékszem már összepakoltam a felszerelést amikor eszembe jutott, hogy a másik irányba korom sötét van és ki kellene próbálni a “fényírást” (zseblámpa rajz). Szerencsére a kesztyűtartóban volt a kislámpa és az időjárás ellenére erőt vettem magamon (meg is voltam kicsit fázva) és lőttem pár képet:

Elkészítés: gép állványon, időzítő bekapcsol, AF-et kikapcsolni, kézzel a fókuszt 3-5 méterre (vagy amilyen messze leszünk) beállítani, keresőbe benézni és zseblámpával megvilágítani a két sarkot, hogy tudjuk meddig vagyunk “képben” :), majd exponálás, rohanás a megfelelő helyre, várni míg lejár a visszaszámlálás és a rekesz nyitás után tükörírással gyorsan kirajzolni amit szeretnénk (lámpát ki-be kell kapcsolgatni, tehát nem árt ha nyomógombos és nem előre-hátra huzigálós mint az enyém) a megadott időn belül. Az első kép 15 a második 30 másodperces expoziciós idővel készült. A betűtípus ismeretlen.

Másnap rengeteg program: modellfotózás, természetfotózás, ijjászat, stb. Mindenki kedvére válogathat és öt pályázaton is lehetett indulni:

  • “satukéz” állvány és letámasztás nélkül fényképezés hosszú záridővel
  • “repülő nyíl” mozgásban lévő nyílvessző elkapása
  • Villapark saját pályázata
  • Beküldött diaporámák vetítése, pontozása és díjazása
  • illetve a Fotoartmagazin pályázata (bármilyen kép ami a hétvégén készült)

Volt lehetőség az íjakkal is lőni, de mivel ez nagyon nem ment (10-ből 7 a céltábla fölé) inkább maradtam a képek készítésénél:

A második képhez csak annyi kiegészítés, hogy egyet lőtt így a srác és valami hihetetlen szerencsével (mondhatnám, hogy a rutin :], de első ilyen jellegű fotózásom volt) sikerült vesszőt meg a kép szélén elcsípni (Levente ha kell a kép teljes méretben keress e-emailben!).

Két pályázaton indultam és két díjat kaptam (tehát 100%-os lettem :), úgyhogy a Királyréti hangulatot ez kompenzálta :). Az egyik díjat a fotoartmagazinos fényírásra az Artworkphototól kaptam, egy Lowepro Mini Trekker AW-t ami egy nagyon jó kis táska, de most már kettő is van belőle :) és nekem szó szerint kicsi, tehát kell néznem / becserélnem valami nagyobbra. A második díj a Sony jóvoltából az íjász repülő nyíl volt a fekvő íjász sráccal, nyeremény egy kissebb hátitáska és egy termosz ami nagyon jó lesz a téli fotózásokkor!

A végére pedig zárásként egy őszi kép:

(igen, a levelek be lettek állítva - lerakva) de szerintem így is nagyon jó hangulata van!

További képeim a várgesztesi hétvégéről .

7 megjegyzés »

  1. András

    # 2006. október 30., hétfő - 18:43 · válasz erre

    Ez a fényírás nagyon tetszik :)

  2. Benjamin

    # 2006. október 30., hétfő - 18:47 · válasz erre

    Andras: orulok, ha van lehetoseged probald ki! (azt nem is irtam h. a vegere annyit rohangaltam h. mar melegem volt :)

  3. Doransky

    # 2006. október 30., hétfő - 18:47 · válasz erre

    Nagyon jó!

  4. connor

    # 2006. október 30., hétfő - 20:38 · válasz erre

    A fényírás nekem is nagyon tetszik, majd írhatnál egy rövid howto-t :)

  5. connor

    # 2006. október 30., hétfő - 20:40 · válasz erre

    Jóvan ott van a kép alatt… :)
    Így jár aki túrázik egész nap és rohadt fáradtan akar valamit csinálni… ;)

  6. ashnur

    # 2006. november 6., hétfő - 15:47 · válasz erre

    fenyirast csillagszoroval probaljatok majd ki :) igaz ott latszik az ember is. viszont hihetetlen effekt. szorakoztunk vele :)

  7. Benjamin

    # 2006. november 6., hétfő - 17:05 · válasz erre

    ashnur: es a csillagszorot hogyan “kapcsolod ki” ? :)

RSS hírcsatorna a bejegyzéshez kapcsolódó véleményekről. · Visszakövetés

Mondd el a véleményedet!