[kritika] it2it bukta [update 1]
Azaz hogyan ne indítsuk el az oldalunkat.
A weblabor állást kínál rovatában jelent meg ma weblaboron volt egy állást kínál bejegyzés (közben törölték) ez a “reklám” nekem már az gyanús (nem tetszett), hogy a feladója “anonymous”. IT fejvadász a név még jó gondoltam mindegy nézzük meg az oldalt, hátha valami extrával előrukkoltak a fejlesztők.
A főoldalnál ért a második sokk, a minimál nem azt jelenti, hogy egyben béna is, de nekik sikerült összehozni. A “logo” csak simán az “it2it” szöveg a kettes piros négyzetben (de durva) jobb felső sarokban odabiggyesztve a “Beta” szó.
A rólunk menüből kiderül, hogy már 5 éve foglalkoznak tanácsadással, de hogy ki valójában a cég az nem derül ki, álltak volna inkább össze valami nagyobb munkaközvetítő oldallal…
Az impresszumból és a rólunk menü fogalmazásából kiderül, hogy feltehetőleg a BITEQ (bitek? waaaaaa) Bt. követte el az oldalt és valószínűleg ők is az adatkezelők.
Ugorjunk az adatvédelemhez, itt már meg se lepődtem annyira jóra sikerült ez a rész :) kijelentik meg megígérik két kurta bekezdésben, hogy biztonságban lesznek náluk az adataim, bocs de nem ezután még csak kíváncsiságból se leszek hajlandó regisztrálni. Adatvédelmi nyilvántartási azonosító az smafu.
“IT munkaközvetítés és kapcsolatépítés 2.0″ haha, az első fecske aki a 2.0-val akar valamit eladni, ez sajnos nagyon nem fog bejönni, kiváncsi leszek meddig húzza.
Ez még alfának is kevés.
Attila
# 2006. október 28., szombat - 15:12 · válasz erre
Na kössz, ezt megkaptam:) Egy pár éjszaka munkája már benne van az oldalban, de úgy néz ki, hogy kell meg egy pár…
De a negatív kritika is kritika, úgyhogy a logo tervező tudásomat és a Photoshop-ot még előveszem egyszer:)
Benjamin
# 2006. október 30., hétfő - 18:29 · válasz erre
Attila: igen szerintem rafer meg par ejszaka, sorry de ezen a teruleten vmi sokkal utosebbet kell letenni szerintem, hogy mukodjon